A nyár végének közeledtével, egyre gyakrabban eszembe jutottak a 2013-as Szerbiai csuka kalandok Jezero Jocanál, és azon gondolkodtam, hová tudnám idén is betenni a programba. Végül, az első szeptemberi napok mellett döntöttünk, össze is jött a 4 jó barát, Marcel, Doru, Csabi és Ciprian (jómagam), egy autóra-való horgász, tökéletes szám a két csónakhoz. A csapatokat úgy alakítottuk ki, hogy minden csónakban legyen egy személy, aki ismeri a tavat, és egy valaki, aki most jár itt először. A 420 kilóméteres utat aránylag hamar megtettük, és közben a múlt évi horgászkalandokról meséltünk. Érkezésünkkor a házigazda tárt kapukkal és terített asztallal várt minket.
Másnap reggel kemény záporra ébredtünk, de nem ijedtünk meg, elindultunk a tó irányába. Egy 6 kilométeres kavicsos út állt előttünk, de alig 500 méter után, barátaim tanácsára feladtam.“Megőrültél? Semmi esélyed nincs!” – és mint utólag kiderült, igazuk is volt. Tehát visszatértünk a házigazdához és megkértük, hogy vigyen ki traktorral. Elhelyezkedtünk a pótkocsiban, és egy óra elteltével, amely alatt effektív azt éreztük, hogy egy óriási mosógépben ülünk, reggel tíz órára, meg is érkeztünk. Én Csabival maradtam, Doru pedig Marcellal. Az első csukák nem várattak sokat magukra, de sajnos az örömünk nem tartott sokáig, egy hirtelen jött eső miatt, amikor már bokáig ért a víz a csónakban, ki kellett mennünk a partra. Az eső délután 4 órakor állt el. Kimertük a vizet a csónakból, és ismét elfoglaltuk helyeinket. Úgy döntöttünk, átfésüljük a közeli nádtorzsás helyeket, anélkül, hogy bemennénk a tó közepéig, hogy ne veszítsünk több időt.
A tó megközelítőleg egy 500 hektáros területen fekszik, tele van csatornákkal és holtágakkal, amelyek között könnyedén ellehet tévedni. Egy kommandó horgászat mellett döntünk, ami azt jelenti, hogy méterről-méterre átfésüljük a nádas, akadós területeket. Ezeken a helyeken kizárólag az akadásmentes rendszerrel ellátott (bokorugró) műcsalik működtek, és még ezekkel sem volt könnyű dolgunk. Látni lehet a fantasztikus felszíni támadásokat, a halak nyomában keletkezett hullámokat…látványos műsor, mit mondhatnék!
Csabi mindentől el volt ragadtatva, mint mondta, még soha nem látott ilyen felszíni támadásokat.
![1]()
Kezdetnek nem rossz…
Hamar sötétedik és el kell hagynunk a tavat. Vár a “mosógép”, amely hazáig visz. Megvacsoráztunk, beszélgettünk egy kicsit a látott kapásokról, a nádasból előbújt csukákról, amelyek ágastól, gyökerestől jöttek a felszínre, majd mindenki mélyen elaludt.
Másnap nagy reményekkel vágtunk neki a tónak, főként, hogy a tulajdonos azt ígérte, hogy megajándékoz egy benzines motorral. Indítanánk a motort, de nem megy, úgyhogy én és Csabi a parton maradtunk, míg Doru és Marcel elindult a tóra. A motor javítása legalább egy órába telt, de végre nekünk is sikerült elindulni. Ez az időzés bosszantott egy kicsit, főként mert lemaradtunk a napkeltéről, és szerintem, ez az egyik legszebb része a napnak. Az első órákban nem történtek nagy dolgok, ezért nem zavart, hogy turisztikai idegenvezető lehettem Csabi barátom számára. Kihasználva a benzinmotor előnyeit, bejártuk az egész tavat.
![2]()
Délután a Prelivacka részen próbáltunk szerencsét, de sötétedésig itt sem történt sok érdekesség, amikor is tulajdonképpen megismétlődtek az első nap eseményei, ismét egy sűrű nádas és torzsás részhez értünk, teli ágakkal és csodaszép csukákkal, amelyek ugyan nem voltak óriásik, de némelyik a 80 cm-t is elérte.
Örültem Csabi sikereinek, az energiájának, amellyel minden egyes dobásnak nekifogott, és a kapások utáni lelkesedésének, de legbelül egy kicsit csalódott is voltam, mert én valójában egy rekordra törekedtem, és ha nem itt, akkor hol?!
![csuka000]()
Csabi és a határtalan energiája…
A második nap is a végéhez ért, beszállunk a “mosógépként” működő pótkocsiba, rázkódunk egy órát, aztán ismét megérkezünk a házigazdánkhoz, vacsorázunk, és azonnal el is alszunk. Nem is sejtettük, hogy a harmadik nap mit tartogat nekünk. Ismét Prelivackánál voltunk, már az első bedobások szép kapásokkal végződtek, az elvárásaink nőttek, de 11 óráig nem igazán történt semmi. Ekkor fedezékbe kellett vonulnunk egy csatornába, az eső és a felkerekedett szél miatt, nád nem volt, és kemény hátszéllel. A víz tiszta volt és sötét, ennek ellenére, Csabinak, három dobásból, három szép kapása volt, már azt hittem nekem is összejön, de ennyi volt.
![csuka00]()
Egy aprócska csuka a csatornán…
Még egy jó félórát maradtunk a csatornán, aztán eldöntöttem, hogy helyet változtatunk, Csabi pedig annyit mondott : “Ahogy gondolod, én nem ismerem a tavat”. Hullámokon, esőn és nagy szélben haladunk a tavon, és közben próbáltuk felvenni a kapcsolatot a fiúkkal – Doruval és Marcellal –, hogy megtudjuk, ők hol találtak fedezéket a rossz időben. Mint kiderült pontosan ott voltak, ahová mi is menni akartunk, szavaik biztatóan hangzottak: “Gyertek csak, megtaláltuk őket, mármint a csukákat!”. A terület egy 70-80 méter szélességű csatornához hasonlított, megközelítőleg 1,5 kilométeres hosszúsággal, amelynek a felénk eső végén a víz tiszta volt, nem túl mély, megközelítőleg 80 cm, helyenként nádtorzsákkal, nád-szegéllyel.
A fiúk “keményen” dolgoztak a csatorna bal oldalán, ezért mi a jobb oldalt kezdtük átfésülni, a nádtól olyan 15 méterre, méterről méterre haladva. A nádasba is bemerészkedtünk, ott is szerencsét akartunk próbálni, és meg is érte, a támadások tökéletesen látszódtak, a csukákat ki kellett vontatnunk, de ez nem jelentett problémát, hiszen Heavy felszerelést használtunk. Egészen estig maradtunk, kapás-kapást követett, lélegzetelállító támadásokat és követéseket láttunk, de sajnos a 80 cm-nél nagyobb halak még mindig nem jelentkeztek, míg a másik csónakban már a második 95 centiméteresnél is nagyobb csukát fogták ki. “Brávó Marcel!”
![csuka0]()
Majdnem 80 cm…
Fájtak az alkarjaink, a műcsalijaink teljesen elhasználódtak, fáradtak voltunk, hiszen egész nap lábon álltunk, a csónakban minden nedves volt, a hátunk is sajgott, de az adrenalin mindezt elfelejtette velünk, ez volt a mi időnk, és nem akartunk megállni.
![csuka2]()
Már majdnem mindent átfésültünk, néhány tíz méter választott el a csatorna végétől, az előttünk álló út egyre keskenyedett. Csabival majdnem párhuzamosan dobtunk be, amikor hirtelen felkiáltott: “Ahhh, elment!”. A csónaktól alig 10 méterre vesztette el a halat. Ezt követően messzebbre dobtam be, a nádtörzsek közé, a műcsalim pedig egészen közel volt ahhoz a helyhez, ahol Csabi hala megszökött. Egy mélyebb vizű terület volt, nyugodtan vezettem a műcsalit, amikor érzem, hogy kapás van.
![csuka1]()
Nem tudom, hogy ugyan az a csuka támadott vagy sem, de a horgomon volt. Kezdetét vette a fárasztás, fék, megfordítom, és amint a felszínre ért, elállt a lélegzetünk. Csabi örömkiáltását a csuka láttán nem tudnám leutánozni, de az kiderült, nagy halról van szó. A hal sokáig küzdött a csónak alatt, forgolódott, mint egy krokodil, jobbra-balra forgatta a nagy fejét, de nem volt menekvése. Közben a barátaink elindultak felénk, hogy ők is csodájára járjanak a majdnem egy méteres halnak. Az eredmény, egy 105 centiméteres csuka.
“WOW!”, még sose láttam ekkora halat közelről. Remegtem, dadogtam, fotózás, magyarázkodások, honnan jött, hogyan akadt meg, mennyi az esély arra, hogy ugyan az a hal legyen, amelyet Csabi is megcélzott korábban…Nagyon boldog voltam, megdöntöttem a 100 centiméteres rekordot, és ez számomra nagyon sokat jelentett. Bár a 105 cm-es csuka már ott volt előttem, legbelül még mindig nagyon izgultam, elégedett voltam és boldog…
![csuka3]()
Csukadzilla
A nap tökéletesen végződött, annak ellenére, hogy a következő kapásokat a barátaink hangos éljenzése követte, olyan volt, mint egy zajos drukkertábor. “Ideje hazamenni, Ti csak gúnyolódtok a halakkal” – kiáltott a csónakból mosolyogva Doru. Majd Marcel hozzátette: “Te ott, azzal a vidám arccal, mintha most szeretkeztél volna először, ideje haza menni!”. Igen, Csabi tényleg nagyon boldog volt, csak úgy sugárzott az arca, életünk egyik legszebb csukahorgászatán voltunk túl, amit az is megkoronázott, hogy mindketten megdöntöttük saját rekordjainkat….
Kívánom, hogy mindenkinek legyen része egy ilyen horgászatban!
Görbüljön!
Írta: Ciprian Savu
A sört és a virslit mi álljuk!*
